Fókusz Gyorsmaszk módban – 1.

ekkor: 2011-06-05 · Kategória: Photoshop

Fókusz beállítása Gyorsmaszk módban

Ha nekünk nincs több százezres nagyságrendű fényképezőgépünk, akkor hasznos lesz ez a tutorial, hogy beállítsuk a fókuszt utólagosan. Természetesen nem helyettesítheti a makró objektívek tudását a szoftveres állítás, azonban jóval szélesebb paletta áll rendelkezésünkre képeink szépítgetésére. A fotók manipulálását ezúttal is a Photoshop CS5 szoftverrel végezzük el.

Mi az a Gyorsmaszk mód?

A gyorsmaszk módot a Q betűvel váltogathatjuk ki, és be. Tulajdonképpen azonnali, képtől független kijelölésre alkalmas. Ez azt jelenti, hogy ecsettel, radírral, kifestéssel is létrehozhatunk kijelölést. Akkor hasznos, ha valamit a többi eszközzel nehéz lenne kijelölni. Fontos, hogy itt a többi kijelöléshez képest érvénybe lét az áttetszőség is, tehát “mélységet” adhatunk kijelölésünknek. Gyorsmaszk módban minden szín pirossal fest. Ezzel könnyen, azonnal felismerhetővé válik, hogy aktuálisan a mód be van-e kapcsolva. Ha a festés megtörtént, akkor ki kell lépnünk a módból és a lefestett rész kijelölt területté alakul át. Ilyen módon lehetőségünk lesz a kijelölt területtel bármit kezdeni. Fontos, hogy ha valamit befestünk, akkor az később NEM tartozik a kijelölt területbe. Ez gyakran zavaró lehet, ha fordítva gondolkodunk. Természetesen kijelölés után lehetőségünk van annak a megfordítására, a CTRL + SHIFT +I gombok kombinációjával.

photoshop_gyorsmaszk_mod

Az eszköztárunk alsó részén található az ikon, a Photoshop kezdeti verzióitól számítva.

Fókuszáljunk a képre

A rövid ismertető után jöjjön akkor a tutorial, melyben egy olyan képet választottam, ahol a fókusz szándékosan nem létezik, csakis képmanipulálással lehet megoldani, mivel ez dimenziótól független lesz.

Alapképünk

A kép a”Napló szépe” szépségversenyen készült, ahol ugye az emberi szem ezer helyre fókuszálhatna. Ezt elkerülvén megadhatunk egyszerű effekteléssel is olyan környezetet, ahol kénytelenek vagyunk oda nézni, ahova kell.

naploszepe_csoportkep2008

1. Lépés

Belépünk a Gyorsmaszk módba ‘Q’ betű lenyomásával.
Az ecset eszközzel (Brush) fogunk festeni, méghozzá azzal a kör alakú ecsettel, melynek homályos a széle, hogy szépen, átfedéssel alakuljon a későbbiekben az effektünk.

  kepszerkesztes_photoshop_fokusz_2

2. Lépés

Vissza lépünk gyorsmaszk módból. ‘Q’ betű vagy az ikon segítségével.
Megvan a kijelölésünk. Én finomítottam a szegély körvonalait, hogy ne legyen éles váltás. Ez így sokkal esztétikusabb, mivel át lesznek vezetve szépen az effektek.
Ezt kijelölésnél tudjuk megtenni a “Szegély finomítása” eszközzel, melyet a CTRL + ALT +R gombok kombinációjával tudunk előcsalni. Ne ijedjünk meg, ez a kombináció csak akkor működik, ha van aktív kijelölés a képen.
Az alábbi beállításokat használtam, melyek képtől függőek természetesen:

kepszerkesztes_photoshop_fokusz_3

3. Lépés

Nincs más dolog hátra, a kijelölésünk már létezik, innentől kezdve alkalmazhatjuk effektjeinket.
Én egy életlenítő, Lencsefolt effektel indítottam. Ezt a Szűrők -> Életlenítés -> Lencsefolt… menüben találjuk meg.

kepszerkesztes_photoshop_fokusz_4

4. Lépés

A következő feladatunk maga a Lencsefolt effekt finomhangolása. Elég precízen be lehet állítani. Ez is kép, illetve ízlés kérdése, én az alábbi beállításokat használtam:

kepszerkesztes_photoshop_fokusz_5

5. Lépés

Mivel a fókusz pont ezen a képen nem középen van, ez nem természetes jelenség, és bizonyos szinten zavaróan hat. Ezért még egyértelműbbé kell tenni a kiemelésünket.
Erre a célra én egy egyszerű színezett-telítettség beállítást eszközöltem, ahol a telítettséget levettem ‘-30’-ra.
A beállítást a Kép -> Korrekciók -> Színezet/Telítettség, illetve a CTRL + U gombokkal lehet előhívni.

kepszerkesztes_photoshop_fokusz_6

Végső képünk

5 lépésben, könnyedén létre lehet hozni ilyen fókuszokat, melyek ugyan nem vehetik fel a versenyt a mai modern fényképezőgépek hardveres fókuszával, viszont itt a lehetőségek végtelenek, és függetlenek a valós térbeli elhelyezkedéstől, ami nagy előny lehet olykor. Ez a tutorial folytatódik majd, mivel nem fért bele minden, amit szerettem volna a technikával kapcsolatba megmutatni. Addig is vessünk egy pillantást a végső képünkre:

kepszerkesztes_photoshop_fokusz_7